Vasárnap reggel folyamatos érkeztek a honi kosárlabda sport játékvezetői karának legjobbjai a Hotel Danubius Aréna konferencia termébe. A 2009/2010es évadban másodszor került megrendezésre a játékvezetők továbbképző tanfolyama. Az egész napos program után a Játékvezetői Bizottság elnökét, Faidt Mihályt kértük meg egy rövid értékelésre. Tavaly őszi kinevezésed óta közel szűk fél év telt el, ez volt az első olyan továbbképzés, ahol a Játékvezetői Bizottság új szakmai koncepciója a legerőteljesebben látható volt mindenki számára. Milyen újdonságok voltak ezen a továbbképzésen? Az elmúlt évek egyik legsikeresebb játékvezetői továbbképzésén vagyunk túl, a rendezés körülményei, minden tekintetben méltóak voltak az esemény rangjához. Lugossy Norbert, oktatási felelősünk nagyon komoly szervező munkát végzett, hogy ezeket a körülményeket biztosítsa. A továbbképzésen közel száztízen vettek részt, minden "A", "AB" és "B" keretbe tartozó játékvezető megjelent, valamint a külső ellenőrzést végző komisszárok. A komisszári keret több tagja is eljött, a továbbképzésen való részvétel az ő számukra nem volt kötelező. Új oktatási és képzési rendszert dolgoztunk ki, mely a folyamatos internetes oktatáson alapul, a leggyorsabb kitörési lehetőséget ebben láttuk. Ezekből néhányat ezen a továbbképzésen már alkalmaztunk. A játékvezetők a szellemi tesztet a www.jatekvezeto.hu oldalon tölthették ki. Büszkén mondhatom, hogy ez az egyedülálló rendszer Európában az első. A szellemi teszt sikeres kitöltése egyébként minden játékvezető számára havonta kötelező lesz. A játékvezetőknek a szellemi teszt kitöltése során 25 kérdésre kell válaszolniuk, erre maximum 13 perc áll a rendelkezésükre. A válaszadás után azonnal láthatják, hogy helyesen válaszoltak-e vagy nem. Legfeljebb két hibás válasz lehetséges a teszt során. Az előbb említett oldalon minden érdeklődő számára lehetővé tettük, hogy kipróbálja a szabályokkal kapcsolatos tudását. A vasárnapi továbbképzés a fizikai teszttel kezdődött a Körcsarnokban. Újdonság volt, hogy a felmérést hivatalos atlétabírók végezték. Az elmúlt években előfordult, hogy néhányan a futás során a vonalat eltévesztették, most azonban ez azonnali kizárással járt. A fizikai tesztet az "A" keret minden tagja teljesítette, a "B" keretből néhány játékvezetőnek nem sikerült. Szintén újdonság volt a fizikai tesztet követő videoteszt, amelyet a honlapon folyamatosan feltett, megvitatott videókból állítottunk össze. A teszt során a játékvezetőknek (többnyire tv-s közvetítésekből válogatott 15 jelenet került levetítésre (ismétléssel, lassítással), ami alapján a helyes játékvezetői ítélet meghozható volt. A jelenetek minden esetben kétszer kerültek levetítésre. A teszt kitöltése után közösen értékeltük és elemeztük a jeleneteket. Ebéd után Hartyáni Zsolt, a FIBA nemzetközi oktatója tartott nagysikerű előadást a belemenésekről, akadályozásokról és a színészkedésekről. Szintén újdonság volt a délután hátralévő részében tartott kiscsoportos foglalkozás. Tizenkét csoportban a Panathinaikos - CSKA Moszkva és a Maccabi Tel Aviv - Real Madrid mérkőzés video elemzését kellett a játékvezetőknek elvégezniük. A játékvezetők oktatásában és képzésében nem csak az előbbiekben említett újdonságok vannak. Kialakítottátok a "coaching rendszer"-t és a fiatal kandidátusi keretet is. Valóban így van. A "coaching rendszer" szintén az elsők között van az európai kontinensen. Ha lefordítanánk, talán a tanár-diák csoport rendszer közelíti meg legjobban a tartalmát, de igazából itt erről többről van szó. A kilenc FIBA játékvezető és három elismert hazai játékvezető mellé beosztottunk 5-5 játékvezetőt. A csoportvezető tanár feladata, a hozzátartozó öt játékvezető képzése, oktatása és ellenőrzése. Ez egy nagyon nagy munka és idő igényes feladat, ennek ellenére a csoportvezető tanárok hihetetlen lelkesedéssel végzik ezt a feladatukat. A video elemzéseken túl alapvető elvárás, hogy élőben is minél több alkalommal legyenek jelen a csoportjukba tartozó játékvezetők mérkőzésén. Nem elég a szabályok pontos ismerete, ezek hibamentes gyakorlati alkalmazása nélkülözhetetlen. A játékvezetők képzésében ez a "coaching rendszer" az egyik leghatékonyabb forma. Ugyancsak újdonság a kandidátusi keret, ennek munkájában 28 fiatal játékvezető vett részt, közülük a tíz legjobb a Hepp Kupa végső szakaszában működhetett közre. Az elmúlt években a kosárlabda társadalom folyamatosan hiányolta a játékvezetők külső ellenőrzését. Sikerült-e ebben előrelépni? Anyagi források hiányában sajnos az elmúlt években erre nem volt lehetőség, idén azonban saját forrásból és a Tagozatok támogatásából a külső ellenőrzések újra elindultak. A külső ellenőrzéseket Král László szervezi, nagyon sok munkával értékes segítséget adnak a játékvezetőknek és szükség esetén a csapatoknak is. A 2009/2010-es idényben eddig 197 ellenőrzés volt, ebből kb. 100 volt a külső ellenőrzések száma. Szintén újdonság, hogy a jatekvezeto.hu oldalon, csak a játékvezetők számára látható belső oldalakon az ellenőrzések eredményét mindenki elolvashatja, ahol természetesen az ellenőr neve is szerepel. A belső nyilvánosság, a tapasztalatok megosztása rendkívül sokat jelent az egységes szemlélet kialakításában. Az elmúlt években szintén kritika tárgya volt a játékvezetők nagy száma a legfelsőbb keretekben. A felduzzasztott keretekben nehezen volt megoldható a rendszeres foglalkoztatás, ennek hiánya pedig a hullámzó játékvezetői teljesítményekhez vezetett. A keretszűkítés a szakmai program része, azonban ez nem történhet meg csak szakmai alapon. Ezért is volt nagyon fontos a külső ellenőrzések újraindítása. Jelenleg az "A" keretben 31, az "AB" keretben 15 és a "B" keretben 45 játékvezető van, ez összesen 91. Ezt a létszámot két lépcsőben, két év alatt, a 2011/2012-es idény kezdetére 70 főre szűkítjük. Ez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi 91 főből 21 kikerül! Ez a létszám természetesen a 21-nél több lesz, hiszen a különböző keretek között is lesz mozgás! A csökkentett létszámmal hatékonyabban tudjuk megoldani a játékvezetők heti rendszerességgel történő foglalkoztatását. Az alacsonyabb létszám nagyobb versenyre kényszerít mindenkit. Szeretnénk a keretek közötti mozgást is felgyorsítani, hogy a legjobbak között tényleg a legjobbak legyenek mindig. Tavaly nyáron előfordult, hogy a magyar kosárlabda sport nem tudott elég nemzetközi játékvezetőt küldeni a különböző eseményekre, így más országtól kellett "kölcsönözni". A FIBA megváltozatta a nemzetközi játékvezetők képzési rendszerét. A most kandidáló játékvezetőknek egy két éves oktatási-képzési rendszeren kell részt venni, a sikeres záróvizsga csak ezután következhet. Április elején a magyar kosárlabda társadalom két játékvezető sporttársunknak is szoríthat. Benczur Tamás és Győrffy Pál Attila a nemzetközi játékvezetővé válás utolsó erőpróbáján vesz részt Németországban. Sikeres vizsga esetén újabb két nemzetközi játékvezetője lesz a magyar kosárlabda sportnak.
|
[ Archívum ]
|