Masszív ellenfél ellen nehéz meccset vár a bajnok edzője
Éppen a szakirodalmat, a német férfi válogatottal és német klubcsapatokkal több remek eredményt elérő Szvetiszlav Pesicsnek a védekezésből a támadásba való átmenetet taglaló értekezését tanulmányozta a bajnok MKB Euroleasing edzője, Székely Norbert, amikor hívtuk, hogy arra kérjük, mondja el, mit vár a holnapi megyei rangadótól.
A soproni edző elsőként csapatunkról beszélt:
"A Győr a most zajló szezonban egyértelműen bebizonyította, hogy ott a helye a legjobb négy magyar csapat között, valamint azt is, hogy nemzetközi porondon is képes jó szereplésre. Egy nagyon masszív együttes lesz a holnapi ellenfelünk, amelyben tíz bármikor bevethető kosaras szerepel, és forgatja is őket Tapodi Péter kollégám. A győri csapat nagy erénye a jó és szervezett, kemény védekezés, ha ez jól működik náluk ,nagyon megnehezíthetik bárkinek a dolgát."
Győrben nyerni tudott a Sopron, és bajnoki címvédőként, hazai pályán most is erre készül.
"Ha jól emlékszem, az első körben, Győrben Jeca, azaz az akkor éppen sérült Jelena Milovanovics nélkül sikerült nyernünk. Most valmaivel erősebbek leszünk, hiszen Milovanovics mellett várhatóan már Kristi Toliver is a rendelkezésünkre áll. Valószínű, hogy játszik, de most van négy légiósunk, és biztosat az esti edzés után tudok arról mondani, ki marad ki, megnézem, ki milyen állapotban van. Úgy tudom, ellenfelünknél Vida Panka még nem játszik, de szerintem nélküle is erős, veszélyes csapat a Győr, úgyhogy egy nehéz, küzdelmes, kemény mérkőzésre számítok. Ahhoz, hogy a célunkat elérjük, és az alapszakasz végéig előrelépjünk a harmadik helyről, a minimum, hogy a két hazai meccsünket, a holnapit és a Szeged ellenit megnyerjük, ám igazán sokat egy esetleges pécsi sikerrel javíthatunk a helyzetünkön."