A bajnokság harmadik helyén álló MKB Eurolising Sopron látta vendégül a zalaegerszegi lányokat, akiknek nem sok babér termett az MKB Arénában.
A havazás nem jó előjelnek bizonyult a soproni kirándulás előtt, ami a mérkőzésen be is bizonyosodott. Tudtuk, hogy egy nagyon jól összerakott csapat ellen kell játszani, és azt is hogy ők az esélyesek. A vezetők és a szurkolók is a tisztes helytállásban bíztak.
Lendületesen kezdték az első felvonást a lányok, a Sopron csak lassan melegedett be. Hamár bemelegedet,t akkor kilenc pontos előnnyel zárta az első negyedet a vendéglátó(24-15).
A játék képe a második negyedre sem változott, a ZTE próbált tapadni a Sopronra, de a csak annyit engedtek nekünk, amennyi a külömbség megtartásához és növeléséhez elegendő volt. így tizenöt pontos hazai előnnyel térhettek pihenőre a csapatok(45-30).
A harmadik és negyedik negyedben érvényesült a papírforma. Az egerszegi lányok erejét felőrölte a jobb játékosállománnyal rendelkező Sopron, és Crasnoscioc kivállásával végkép eldölt a mérkőzés.
Összességében magabiztosan hozta a kötelezőt a Sopron, a derekasan, erőn felül küzdő ZTE ellen.
MKB Euroleasing Sopron - ZTE NKK 100-57 (24-15, 21-15. 30-14, 25-13).
NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Sopron, 200 néző. JV.: dr. Páli, Gerencsér.
Sopron: Milkovics (4), Ördögh (11/9), Milovanovics (8), Horti (16), Honti (4). Csere: Holt (19/3), Semsei (5/3), Krivacsevics (27), Varga (6), Czinder. Vezetőedző: Székely Norbert.
ZTE: Rasheed, Szélesy (16/9), Bukovszki (10/6), Czukor (13/3), Crasnoscioc (8). Csere: Ambrus (2), Hersics (6/3), Szász, Szalay, Fekete (2). Vezetőedző: Gáll Tamás.
Székely Norbert: "Gyakoroltunk. Ennyi."
Gáll Tamás: - Az első két negyed után bíztam a tisztes helytállásban, de a nagyszünet után átgázolt rajtunk a Sopron.
Forrás:ztenkk.hu;Jóna István